kiadványok

Kvintesszencia kiadó logó

Megjegyzések a „jobboldali anarchista” típusához

A „jobboldali anarchista” típusának gondolata nem tölt be elsőrendű és középponti szerepet Julius Evola életművében.

A fiatalság, a beat-ek és a jobboldali anarchisták

Az új generáció és a „fiatalok” problémájáról sokat írtak már, sőt, túl sokat.

Herceg Esterházy Pál

Csak akkor emelkedhetik a tudás a megismerés szintjére, ha át tudja fogni az eredetet, a folytatást és a véget…

A hősök kora

A kort, amelyben élünk, az adekvát időfelfogás és időátélés szerint Kali-Yugának, vagyis Sötét Korszaknak nevezzük, ahogy az a tradicionális hindu felfogásban és tanításban (Yuga-vada) megjelent.

A Visnu-Sutra két fejezete elé

Az itt két fejezetben közreadott szent irat, amint azt más elnevezései is mutatják (Visnu-Smrti, Vaisnava Dharmasastra), nem foglal el különösen kiemelt helyet India egészében vett vallási irodalmának rendjében. 

A Szúfizmus és az ember integrációja

Az iszlám az Egység (Tawhíd) vallása; a muszlim tanítás és vallásgyakorlat valamennyi hiteles megnyilvánulása ezt a központi alapelvet tükrözi.

Az út és a hegy

A hegymászó sportot pártoló számos hazai klub közül az egyik liverpooli székhelyűhöz e sorok írója is szorosan kapcsolódik: a tagsági kötelékek, valamint a hazai s külföldi expedíciókon való részvételek révén.

Írás és hagyomány

A kritikai szempontokban támadt és egyre növekvő zavar újabban egyfajta tisztulással tart lépést.

J. Evola

Meg akartam ismerni Julius Evolát, mert azt hallottam róla, hogy bátor gondolkozó, aki döntő érvekkel képes mindennel szembeszállni, és a jelen kultúrát támadni; ez homályos jellemzés volt, de elégséges ahhoz, hogy felé forduljak.

Út Önmagamhoz

A létesült világgal foglalkozó tradicionális doktrínák egyik központi témája a megnyilvánult létszférákban, respektíve az emberi világban végbemenő módosulások és változások irányának kijelölése, valamint az ezekkel együttjáró következmények pontos meghatározása.

Kvintesszencia kiadó logó

Könyvrendelés

3 db vagy több kiadvány rendelése esetén a kiszállítás ingyenes.
A kiadó címe:
Debrecen, Kígyó u. 26.
 Hungaria, 4029