A kelták körében a vadkan és a medve külön-külön a szellemi tekintély és az időbeli hatalom képviselőit szimbolizálta, vagyis a druidák és a lovagok kasztját, s – legalábbis eredetileg, illetve lényegi attributumaikra nézve – az indiai bráhmanák és ksatriyák ekvivalenseit. Miként másutt kimutattuk1, ez a tisztán hyperboreai szimbolika a kelta tradíció és a jelenlegi Mahá-Yuga Primordiális Tradíciója közötti közvetlen kapcsolat bizonyítéka, miközben más, korai, mindazonáltal másodrendű és leszármazott tradíciókból jövő elemek valószínűleg hozzáadódtak és úgyszólván feloldódtak ebben a fő vonulatban. E helyütt azt kell kimutatnunk, hogy a kelta tradíció joggal tekinthető az atlantiszi és a hyperboreai tradíció közötti tényleges összekötő kapocsnak, azután a másodlagos időszak után, amikor is az atlantiszi tradíció volt az uralkodó forma és úgyszólván a „helyettesítője” az eredeti centrumnak, amely az emberiség zöme számára ekkorra elérhetetlenné vált.2 E ponton ugyanez az imént említett szimbolika néhány lényeges információval szolgálhat.
Mindenekelőtt említsük meg a vadkannak tulajdonított nagy fontosságot a hindu tradícióban, amely tradíció a Primordiális Tradíció közvetlen örököse, s ami a Védában maga is határozottan megerősíti önnön hyperboreai eredetét. A vadkan (varáha) nem csak a jelenlegi Mahá-Yuga tíz Visnu avatárája közül a harmadik szimbolizálója, hanem az egész Kalpát, világunk egész megnyilvánulási ciklusát úgy jelölik a hinduizmusban, hogy Svetavaráha-Kalpa, vagyis a ‘Fehér Vadkan Ciklusa’. Tekintettel erre, továbbá az analógiára, amely szükségképpen fennáll a nagy ciklus és az alárendelt ciklusok között, természetes, hogy a Kalpa elnevezésének még egyszer úgyszólván megtalálhatónak kell lennie a Mahá-Yuga kezdeténél; és ez az, amiért a poláris „szent-földet”, a Mahá-Yuga primordiális spirituális centrumának székhelyét is Váráhí-nak, azaz ‘a Vadkan Földjé’-nek nevezik.3 Azonkívül, miután ez az, ahol az elsődleges szellemi tekintély lakozik, s aminek minden más ugyanilyen rendű tekintély csupán emanációja, nem kevésbé természetes, hogy a szellemi tekintély képviselői a vadkan szimbolikáját saját megkülönböztető jelükként alkalmazták, s tartották fenn a későbbi időkben. Ez az, amiért a druidák „vadkannak” nevezték önmagukat, még ha – mivel a szimbolikának mindig több aspektusa van – itt egyúttal utalást is kell tenni arra az elszigeteltségre, amelybe a külvilág tekintetében burkolóztak, a vadkanra mindig mint „magányosra” gondolva. Hozzá kell tenni továbbá, hogy ez a nagymérvű elszigeteltség, amely úgy a keltáknál, mint a hinduknál egy erdei elvonultság formáját öltötte, nem független a „primordialitás” jellegzetességeitől, amelynek legalábbis bizonyos visszfénye mindig megmarad a feladatát betölteni képes összes szellemi tekintélyben.
De térjünk vissza a Váráhí elnevezésre, amely néhány különösen fontos megállapításhoz vezet: ezt Visnu Saktija egyik aspektusaként szemlélték, pontosabban, harmadik alászállása, a vadkan-avatára vonatkozásában, akinek „szoláris” természete közvetlenül azonosítja őt a ‘Napföld’-del vagyis az őseredeti Szíriával, amiről másutt már beszéltünk,4 s ami azonfelül a hyperboreai Tula, a primordiális spirituális centrum egyik elnevezése. Sőt, mi több, a var gyök, a vadkan szóból, az északi nyelvekben a bor formában jelenik meg.5 A Váráhí pontos megfelelője tehát a ‘Borea’, s az igazság az, hogy a szokásos „hyperborea” nevet a görögök csak az idő tájt kezdték használni, amikor eme ősi elnevezés jelentése már feledésbe merült. Pontosabb lenne tehát, dacára az időközben megszokottá vált szóhasználatnak, a Primordiális Tradíciót „hyperboreai” helyett egyszerűen „boreai”-nak nevezni, határozottan megerősítve ezáltal Boreával, azaz ‘a Vadkan Földjé’-vel való kapcsolatát.
A másik vonatkozás, amire rá kell mutatni, hogy a var vagy vri gyöknek a szanszkritban ‘befed’, ‘véd’ és ‘rejt’ jelentése van; s miként azt a Varuna név, vagy görög megfelelője az Ourános mutatja, ez az ‘ég’ jelölésére szolgál, nem csak mert befedi a földet, hanem mert az érzékszervek elől rejtett, magasabb világokat is képviseli.6 Mármost, mindezek tökéletesen illenek a spirituális centrumokra, akár ha azt vesszük, hogy a profán szemek elől rejtve vannak, vagy hogy láthatatlan befolyásuk által ezek védik a világot, akár ha azt, hogy olyanok itt a földön, mint ha magának a mennyei világnak a képmásai lennének. Tegyük hozzá, hogy ugyanennek a gyöknek van még egy másik jelentése is, mégpedig a ‘kiválasztás’ vagy ‘elekció’ (vara), ami nyilvánvalóan nem független azon régióval való kapcsolattól, amit mindenütt olyan nevekkel illetnek, mint „a Kiválasztottak Földje”, „a Szentek Földje” vagy „a Boldogok Földje”.7
A fent elhangzottakból a két szimbolika, a „szoláris” és a „poláris” egysége lenne leszűrhető; szigorúan véve azonban, ami a vadkant illeti, a poláris aspektus az, amivel elsőrendűen kapcsolatos; és ez abból a tényből következik, hogy az ősidőkben a vadkan jelölte azt a konstellációt, ami csak később lett Nagy Medve (Ursa Major).8 A nevek ezen felcserélődése annak egyik jele, amit a kelták pontosan a vadkan és medve közötti harccal szimbolizáltak, s ami nem más, mint az időbeli hatalom képviselőinek lázadása a szellemi tekintély uralma ellen, azokkal a különböző viszontagságokkal, amelyek az egymást követő történelmi korszakok során ebből adódóan bekövetkeztek. E lázadás első megnyilvánulása valójában jóval visszább nyúlik a közönségesen ismert történelmen, sőt még a Kali-Yuga kezdetén is, amely korszakban azután minden korábbinál jóval szélesebb körűvé válik. Ez ad magyarázatot arra, hogy a bor név hogyan válhatott ‘vadkan’-ból egyszeriben ‘medvé’-vé9, s hogy maga „Borea”, ‘a Vadkan Földje’ ebből adódóan hogyan lett egyszer csak ‘a Medve Földjé’-vé egy ksatriya uralom alatt álló időszakban, aminek a hindu tradíció szerint Parasu-Ráma10 vet véget.
Ugyanezen hindu tradícióban a Nagy Medve legáltalánosabb neve sapta-riksa, és a szanszkrit ‘medve’, a rksa, nyelvészetileg azonos a különböző más nyelvekből ismert nevekkel: a kelta arth-al, a görög archtos-szal, sőt még a latin ursus-szal is. Az azonban meglepő lenne, ha valóban ez lenne a sapta-riksa kifejezés elsődleges jelentése, vagyis ha az imént említett felcserélődésnek megfelelően ez nem inkább etimológiailag különböző szavak egyfajta egymásra helyeződése, hanem bizonyos fonetikai szimbolika alkalmazása révén való összeolvadás, vagy azonosulás lenne. Valójában a rksa általánosságban szólva egy csillag is, vagyis egy ‘fénylő’ (archis, az arch vagy ruch gyökből, ‘fénylik’ vagy ‘világít’), miközben a sapta-riksa azon hét Äsi szimbolikus lakhelye, akik, túl azon, hogy nevük a ‘látás’-sal, s ilyenképpen a fénnyel áll kapcsolatban, egyszersmind a hét ‘Fénylő’ is, akiken keresztül a korábbi ciklusok Bölcsessége a jelenlegi ciklusba áthagyományozódott.11 Ugyanakkor a fénnyel nem kizárólag a medve az egyetlen, amely kapcsolatban áll az állati szimbolikában, minthogy a farkas is összefügg vele mind a keltáknál, mind a görögöknél,12 ahonnan a napistenhez, Belenhez vagy Apollóhoz való hozzárendelése származik.
Bizonyos időszakra a sapta-riksa névvel többé már nem a Nagy Medvét illették, hanem a Plejádokat, ami ugyancsak hét csillagból áll. Ez az áttérés a poláris konstellációról az állatövire megfelel a napfordulói szimbolika napéjegyenlőségire való felcserélődésének: az éves ciklus kezdőpontjában, valamint azon kardinális pontok előtérbe kerülési rendjében bekövetkezett változást foglalva magában, amelyek a ciklus különböző fázisaival függenek össze.13 A változás itt északiról nyugatira való változás, ami az atlantiszi időszakot jelzi; ezt világosan megerősíti a tény, miszerint a görögök szemében a Plejádok Atlas leányai voltak, s mint ilyeneket Atlantidáknak is nevezték őket. Egyébként egy ilyesfajta áttérés gyakran egy sokszoros konfúzió okozója, lévén, hogy ugyanazok a nevek az egyes időszakokban más és más értelmezést kapnak és ez ugyanúgy vonatkozik a földi régiókra, mint az égi konstellációkra, úgyhogy korántsem könnyű pontosan meghatározni mire is vonatkoznak az egyes esetekben. Tulajdonképpen nem is lehet ezt megtenni, hacsak nem kapcsoljuk a különböző „lokalizációikat” a megfelelő tradicionális formákhoz tartozó jellegzetességekhez, miként azt épp az imént tettük a sapta-riksa-éival.
A görögök a ksatriyák lázadását a kalydóni vadkanvadászat formájában ábrázolták, a harcnak egy kimondottan ksatriya verziójában, miszerint saját érdemüknek tekintették a döntő győzelmet, miután megölték a vadkant. Athenaeus korábbi szerzők nyomán közli, hogy a kalydóni vadkan fehér volt,14 ami nyilvánvalóan eggyé teszi a hindu tradíció Sveta-varáha-jával.15 Ami szempontunkból ugyancsak felettébb figyelemreméltó, hogy az első lövést Atalanté adta le a vadkanra, akiről azt beszélték, hogy egy nőstény medve szoptatta; a vadásznő neve eme összefüggésben jelzi, hogy a lázadás kezdete egészen magáig Atlantiszig nyúlik vissza, de legalábbis tradíciójának örököseiig.16 Ami a Kalydón nevet illeti, pontosan ez lelhető fel a Kaledóniában, Skócia ősi nevében: mindennemű partikuláris „lokalizáció” kérdését mellőzve, ez éppen a ‘káldok’ vagy ‘kelták országa’;17 és a kalydóni erdő nem különbözik a Broceliande erdejétől, amely név újfent, noha némileg módosult formában, a bro vagy bor szóból származva, pontosan a ‘vadkan’ neve.
A tény, hogy a medve a szimbolikában többnyire feminin aspektusában jelentkezik – miként azt fentebb Atalanté mítoszában is láttuk, illetve láthatjuk az Ursa Major [Nagy Medve] vagy Ursa Minor [Kis Medve] megnevezésekben is – a harcosi kaszthoz, az időbeli hatalom letéteményeseihez való társítás szempontjából több okból kifolyólag is ismételten jelentésteljes. Először is e kaszt rendesen „receptív” vagy feminin szerepet játszik a papi kaszt vonatkozásában; a papi kaszttól nem csak a tradicionális doktrína tanítását kapja, hanem egyúttal önnön hatalmának legitimációját is, s tulajdonképpen kizárólag innen ered „isteni joga”. Amikor tehát ugyanez a harcosi kaszt a szubordináció normális rendjét feje tetejére állítva fensőbbségre tör, főhelyre kerülése általában a feminin elemek főhelyre kerülésével jár együtt az ezek által módosított tradicionális forma szimbolikájában: sőt, mi több, olykor – eme módosítás egyik következményeként – a papság női formájának intézményesítésével társul, mint például a kelta női druidák esetében. Ez utóbbi pontot csupán érinthetjük e helyütt, mivel részletes tárgyalása túl messzire vezetne, kiváltképp ha másutt is párhuzamos példák után akarnók kutatni. Azonban arra az itt elmondottak is elegendőek, hogy megértsük, miért főként a nőstény medve, és nem a hím az, amely a szimbolikában a vadkannal szembehelyezkedik.
Hozzá kell tenni, hogy a vadkan és a medve mint két szimbólum nem mindig oppozícióban és egymás ellenfeleként jelenik meg, hanem bizonyos esetekben képviselhetik a szellemi tekintélyt és az időbeli hatalmat (avagy a druidák és a lovagok kasztját) a maguk normális és harmonikus kapcsolatában is, miként az például Merlin és Arthur legendájában látható. Valójában Merlin, a druida, egyszersmind a broceliandei erdő vadkanja, akit nem a kalydóni erdő medvéje öl meg, hanem egy feminin hatalom mindössze elaltat; Arthur király neve pedig olyan, ami a ‘medvé’-ből, az arth-ból18 származik. Pontosabban e név azonos az Arcturus csillag nevével, figyelembe véve természetesen a csekély különbséget, ami külön-külön kelta és görög eredetüknek köszönhető. E csillag a Szekeres* csillagképben található, s e nevekben ismét látható a két különböző időszak jegyeinek újraegyesítése, a „Medve őrzője” a Szekeressé válik, amikor is maga a nőstény Medve vagy sapta-riksa a septum trionévé, azaz úgyszólván a ‘hét ökör’-ré (ahonnét a Septentrion megnevezés észak jelölésére); e helyütt azonban nem foglakozhatunk ezen átalakulásokkal, amelyek az itt vizsgált összefüggésben viszonylagos jelentőségűek.19
Az elmondottak összessége bőven elegendő a kelta tradíció formájához járuló két áramlat által játszott szerepek vonatkozásában adódó következtetés levonására: kez-detben a szellemi tekintély és az időbeli hatalom nem különült el két különböző funkcióként, hanem egyek voltak közös princípiumukban; ennek nyoma még mindig megtalálható magában a druidák nevében (dru-vid, ‘erős bölcsesség’, e két kifejezés lévén a tölgy és a (fehér) fagyöngy által szimbolizálva).20 E vonatkozásban, egyszersmind amennyiben hangsúlyozottabban a szellemi tekintélyt képviselték, amely a doktrína rangosabb részének egyedüli oltalmazója, a Primordiális Tradíció valódi örökösei voltak; az esszenciálisan „boreai” szimbólum, vagyis a vadkané, tehát jogosultan nekik jár ki. Ami a lovagokat illeti, akiknek a medve (az atalanté-i nőstény medve) volt a szimbóluma, úgy tűnik, hogy a szorosabban nekik rendelt tradíciórész mindenek előtt az atlantiszi tradícióból származó elemeket foglalja magában; és ez a megkülönböztetés a nyugati tradíciók későbbi történetének bizonyos többé-kevésbé titokzatos pontjait is segíthet megvilágítani.
René Guénon
Fordította: Dr. Baranyi Tibor Imre
Jegyzetek
1 Autorité spirituelle et pouvoir temporel, I. fejezet.
2 Vö. A Világkirály, [Bp. 1993] X. fejezet., kiváltképp a hyperboreai Tula és az atlantiszi Tula közötti kapcsolat tekintetében (Tula lévén a spirituális centrumok egyik elsőrendű megnevezése). Lásd továbbá Atlantide et Hyperborée című cikkünket, in: Le Voile d’Isis (1929. október).
3 Lásd továbbra is e vonatkozásban Atlantide et Hyperborée. Ott jeleztük, hogy ellentétben azzal, amiként Saint-Yves d’Alveydre véli, ez a Váráhí név semmiképpen nem vonatkoztatható Európára, amely utóbbi egyértelműen ‘a Bika Földje’, bár kétségtelen, hogy ezt a nevet egy a kezdetektől már eléggé messze szakadt időszakban kezdték el vele kapcsolatban használni.
4 Lásd A betűk tudománya és A Napföld című írásainkat.
5 Ahonnét az angol boar, és a német Eber szavak erednek.
6 Lásd A A Világkirály, VII. fejezet, ahol is kimutattuk, hogy eredetileg magának a latin coelum [‘menny’] szónak is ugyanez a jelentése.
7 A német ur gyök, aminek a ‘primordialitás’ a jelentése, úgy látszik szintén kapcsolatban áll a szanszkrit var-al
8 Nem szabad elfelejteni, hogy e csillagképnek számos más neve is létezik; ezek tárgyalása azonban e cikk lehetőségein kívül esik.
9 Németül Bär.
10 Ebben az összefüggésben meg kell jegyezni, hogy Fabre d’Olivet és követői, mint például Saint-Yves d’Alveydre egy felettébb különös módon keveri Parasu-Rámát és Ráma-Chandrát vagyis Visnu hatodik és hetedik avatáráját.
11 E „hét Fénylő” megmaradt a szabadkőműves szimbolikában is: ugyanennyi személynek kell jelen lennie szerintük, úgy a „jó és tökéletes páholy” összeállásához, mint a beavatási transzmisszió érvényességéhez. Meg kell jegyezni azt is, hogy a hét csillag, amelyekről az Apokalypsis elején (I. 16 és 20) esik szó, bizonyos értelmezések szerint a Nagy Medve hét csillaga.
12 Görögül a ‘farkas’ lykos, a fény pedig lyké; innen a Lycius (Lykeios) jelző, aminek két jelentésével Apollót illették.
13 A Mérleg zoodiákusra való áttételének hasonló jelentése van.
14 Deipnosophistarum, 9: 13.
15 Feltétlenül emlékeztetni kell rá, hogy a fehér az a szín, amelyet szimbolikusan a szellemi tekintélynek tulajdonítanak, s azt is tudjuk, hogy például a druidák fehér öltözéket hordtak.
16 E vonatkozásban más érdekes párhuzamok is vannak, mint például az Atalanté legendájának aranyalmái és a Hesperidák kertjének aranyalmái közötti; a Hesperidák a ‘Nyugat leányai’ egyszersmind – akárcsak a Plejádok – Atlaséi is.
17 További bizonyíték, hogy a kelták neve, miként a kaldeusoké, amely azonos ezzel, eredetileg nem egy különálló nép neve volt, hanem egy papi kaszté, amely különböző népek körében gyakorolt szellemi tekintélyt.
18 Ismeretes Skóciában a Macarthy (Mac-Arth vagyis ‘a medve fia’) családnév, amely nyilvánvalóan a harcosi klánhoz való tartozást jelzi.
* [Franciául Bouvier (‘ökörhajcsár’); latinul Auriga (‘szekeres’). – A ford.]
19 Arthur Uther Pendragon, az ‘ötök vezetőjé’-nek fia, a – mondjuk így – nagykirályé, aki az ötödik királyságban, Midé-ben, azaz a ‘középsőben’ székel, amely a négy kardinális pont felé eső négy szubordinális királyság centrumában helyezkedik el (lásd A Világkirály, IX. fejezet): és ez az elhelyezkedés hasonlít a mennyei Sárkányéhoz (Dragon), amidőn a Sarkcsillagot képezve – a Sepher Ietsirah szerint – ő volt „a menny közepe mint trónján ülő király”. Vö. A Napföld című írásunkkal.
20 Az ősegyiptomiak számára a Sphinx szimbóluma egyik jelentésében e két attribútumot kombinálta ezek normális kapcsolatának megfelelően. Az emberi fej tekinthető a bölcsesség képviselőjének, az oroszlántest pedig az erőének; a fej a szellemi tekintély, ami irányít, a test pedig az erő, amely cselekszik. Autorité spirituelle et pouvoir temporel, 4. fejezet.
