A beavatási rítusok lényegi műveletei, amelyek révén a régi ember halála és az új ember születése végbemegy, valamint a penetraliába* való belépés feltételei szerte a világon hasonlóak. Firmicus Maternus De errore profanorum religionuma** (XVIII. fej.) ezzel a kérdéssel foglalkozva1 arra figyelmeztet, hogy a helyes kérdésekre vannak helyes válaszok (habent enim propria signa propria persona), és a beavatandó (homo mortiturus***) helyes válaszát (proprium responsum) pontosan igazsága tanújeleként ismerik el (ut possit admitti). Az ilyen signumnak, illetve a helyes és helytelen válaszoknak egy tipikus példája található a Jaiminíya Upanisad Bráhmanában (III. 14. 1-5.). Amikor az elhunyt megérkezik a Napkapuhoz, elhangzik a kérdés: „Ki vagy?” Ha erre saját vagy családi nevét2 mondja, akkor az idő hírnökei elhurcolják. Azt kell válaszolnia: „Aki Én vagyok, (az) Te (vagy), a Fény (ko ham asmi suvas tvam). Ekként jövök hozzád, a mennyei Fényhez.” Erre ő (Prajápati, a Nap), így felel: „Aki Te vagy, az Én vagyok; aki Én vagyok, az Te vagy. Lépj be!” A számos párhuzam közül, amelyeket idézhetnénk, a legmeglepőbb Rumi története arról az emberről, aki barátja ajtaján kopogtatva a következő kérdést hallotta bentről: „Ki az?”. „Én”, válaszolta. „Eredj innen!”, mondta erre a barátja. Rá egy évre, miután sok megpróbáltatáson ment keresztül, újra eljött. Miután kopogtatott, ugyanarra a kérdésre már így válaszolt: „Te vagy az ajtó előtt”. „Mivel Te Én vagy, jöjj be, ó Önmagam”, hallotta ezúttal bentről.3
Ezek után többé nem kérdés, hogy a delphoi Apollón-templomba vezető bejárat a szó szoros értelemében Napkapu volt, út a Nap házába vagy templomába. Az „Ismerd meg önmagad!” (Gnóthi szeauton) felirat a „Ki vagy?”4 kérdésre adott adekvát válasz ismeretét követeli meg, s így ugyanennek a kérdésnek a misztériumok „elfátyolozott” nyelvén való megfogalmazását is. Isten parancsa, mint Plutarkhosz mondja, mindazoknak szól, akik hozzá közelednek; és feltételezi, hogy ezek helyes válasza a híres „E”.5 Ha tehát, mint ahogy ő maga is sugallja, az „E” az „EI”-t jelenti, továbbá ha ennek különféle interpretációiból kiemeljük (1) a Nap (Apollón) és (2) a „Te vagy” jelentéseket, s feltételezzük, hogy az egyetlen enigmatikus szótag mindkét jelentést magában foglalja, akkor van egy signumunk, „Ki az (az ajtó előtt)?”, és egy responsumunk: „Te vagy (Én vagyok) az, a Nap.” Ezen kívül más helyes választ semmiképpen nem adhat az, aki „alkalmas arra, hogy a Nappal egyesüljön”6.
Ananda K. Coomaraswamy
Fordította: Buji Ferenc
Jegyzetek
* Ami magyarul: valaminek a közepe, vagy szentély [– a ford.].
** Magyarul: Firmicus Maternus, Asztrológia. A pogány vallások tévelygéséről, Bp. 1984 [– a ford.].
1 Firmicus Maternus vonatkozásában lásd G. van der Leew, „The SUMBOLA in Firmicus Maternus”, in Egyptian Religion, I. (1933).
*** Ami magyarul: halni készülő ember [– a ford.].
2 „A nevek béklyók” (Aitareya áranyaka II. 1. 6.). Istennek sem vezeték-, sem keresztneve nincs (Brihadáranyaka Upanisad III. 8. 8.), soha nem válik valakivé (Katha Upanisad II. 18.), s ebből következik, hogy nincs visszatérés Istenbe, nincs deificatio (amelyhez, mint Cusanus mondja, egy ablatio omnis alteritatis et diversitatis [minden másságtól és különbözőségtől való elszakadás] elengedhetetlen) az olyan ember számára, aki még valaki. A beavatott névtelen, nem önmaga, hanem Agni (Kausítaki Bráhmana VII. 2. 3.); vö. Gal. 2,20: vivo autem jam non ego, sed Christus in me [élek ugyan, de nem én, hanem a Krisztus él bennem]. Isten Tenger, „nostra pace: ella e quel mare, al qual tutto si move” [és akaratja Békénk. Tengerárnak képzeld, amelybe mind . . . megnyugodni szállnak – Babits M. ford.] (Paradiso III. 85-86.); és ahogy a folyók nevei elvesznek a tengerben, úgy vesznek el a mi neveink és álarcaink is, amikor elérjük őt (Anguttara Nikáya IV. 198., Pra›na Upanisad VI. 5.). „Also sich wandelt der tropfe in daz mer„ [Így a csepp tengerré válik] (Eckhart; Pfeiffer kiad., 314. o.); vö. Rùmï: „hogy a te csepped tengerré válhasson„; és „Azok közül, akik belépnek, senki sem ismeri magát »Ennek és ennek«„ (Odos XII. és XV. in Dïván), és Lao-ce Tao te chingje (XXXII.): „Úgy áramlik az ég alatti egésze a Tao felé, mint ahogy a patakok és a folyók az Óceánba ömlenek.” Rùmï (Mathnawï VI. 4502.): „Amire rátalál (Istenre), abban (Benne) vész el: mint hegyi patak, feloldódik az Óceánban.” S így, a V. Magnien (Les Mysteres d’Éleusis, Paris 1938; 334. o.) által idézett felirat szerint: „Pour mon nom, ne cherche pas qui je suis: le rite mistique l’emmena en s en allant vers la mer empourprée” [Ami a nevemet illeti, ne kérdezd, ki vagyok: a misztikus rítust követve a név feloldódik a bíbortengerben].
Lásd továbbá A. K. Coomaraswamy, „Ákimcanná: Self-Naughting” [Önmegsemisítés], in New Indian Antiquary, III. (1940), valamint „Svayámat€??á: Jauna Coeli„, in Zalmoxis, II. (1939).
3 Mathnawí I. 3056-3065; vö. Énekek éneke 1,8: „Si ignoras te, egredere” (Ha nem ismered magad eredj innen).
4 Hogy a felirat valóban ezt kérdezi, az nyilvánvaló Xenophon Memorabiliájából [Emlékeim Szókratészról, Bp. 1986] (IV. 2. 24.), ahol Szókratész azt kérdi Euthüdémosztól: „odafigyeltél, és megkísérelted kideríteni, hogy ki is vagy valójában (hosztisz eiész)?”[Németh György ford.]
5 Moralia 384D kk. („A delphoi »E«”). Platón (Kharmenidész 164D) is úgy véli, hogy az „Ismerd meg önmagad” parancs nem valamiféle „jó tanács”, hanem „Isten üdvözletéül„ (proszrészisz) szolgál a belépőknek”, és hogy e szavakat Isten mondja ki azoknak, akik templomába lépnek, „másként, mint az emberek„ és „rejtélyesebben„ (anigmatódeszteron) [Papp János ford.]; vagyis „non in doctis humanae sapientatiae verbis, sed in doctrina Spiritus” [nem az emberi bölcsesség tanította szavakkal, hanem ahogy a Szellem tanít] (1Kor 2,13). Az „Ismerd meg önmagad” szavak, úgy tűnik, csupán azért olyan „enigmatikusak”, mert az ember két lelke vagy énje, a testi és halandó vagy a testetlen és halhatatlan közül, amelyekről oly sok szó esik mind Platónnál, mind a védikus filozófiában, csak az egyikre vonatkoznak. Xenophón Memorabiliájában (IV. 2. 24.; vö. III. 9. 6.) Szókratész az „önismeretről” mint az ember saját képességeinek és korlátozottságainak megismeréséről szól (vö. Philón, De specialibus legibus I. 44. és Plutarkhosz, Moralia 394C); de ez arra az önhitt emberre vonatkozik, név szerint Euthüdémoszra, aki már tudja magáról, hogy ő „ki”. Viszont az Alkibiadészban Szókratész azt mondja, hogy „aki az »Ismerd meg önmagad!« parancsát előírja nekünk, az a Lélek megismerésére hív bennünket”, továbbá, hogy aki csupán azt ismeri, ami testből való, az „azt ismeri meg, ami az övé, nem pedig azt, ami ő maga” (ta autou all oukh auton); vö. Brihadáranyaka Upanisad I. 5. 15.
E megkülönböztetéssel párhuzamosan Plutarkhosz gúnyolódása idézhető itt azokkal szemben, akik nem tudják megkülönböztetni Apollónt a Naptól (Moralia 393D, 400CD); ugyanez visszhangzik Platón Törvények című könyvében is (898D): „A Napnak a testét mindenki látja, lelkét azonban senki sem” [Kövendi Dénes ford.]; és erre emlékeztet bennünket az Atharva Veda Samhitá is: „őt (a Napot) minden ember látja, de nem mindenki fogja fel.”
6 Jaiminíya Upanisad Bráhmana I. 6. 1.
