KACZVINSZKY JÓZSEF

 

A HÉT BEAVATÁS

„F” NAPLÓ

Meditációs könyv a naponta uralkodó szimbólumokról

YOGA AFORIZMÁK

 

 Szerkesztette és az előszót írta: Baranyi Tibor Imre

 

 

A/5, 300 oldal,  kartonált, 5000 Ft.

A fedélen az elephantai Siva-barlang szentélykamrája

 

 In English 


 

TARTALOMJEGYZÉK

A HÉT BEAVATÁS

Előszó

A beavatás elmélete

Az egyedülmaradottság felismerése a lét illúzióiban

Közeledés a lét gyökeréhez

Tovatűnik a múlt és a jővő realitása

A második beavatás

A harmadik beavatás

A negyedik beavatás

 

 

„F” NAPLÓ

Meditációs könyv a naponta uralkodó szimbólumokról

 

 

YOGA AFORIZMÁK

 


 

Részlet a könyvből:

„A többi élőlény halála a saját halálunk fogalmának utánzata, mása, tükörképe csupán, amelyet mint alakulást, mint folyamatot szemlélhetünk a külvilágban, a kivetítésben. Önmagunk halála viszont csak elvi értelemben halál, mert mi magunk nem szűnünk meg általa és benne, hanem ellenkezőleg: mindennemű kivetítés, az egész külvilág szűnik meg körülöttünk, amikor meghalunk!

Ugyanaz a törvényszerűség tehát, amely a külvilágunk összes élőlényeire vonatkozik – vagyis hogy azoknak egyenként el kell halálozniuk, és hogy ezáltal a létezésüknek meg kell szűnnie –, miránk önmagunkra nem vonatkozik, bennünket nem illet: csupán abban az értelemben, hogy a külvilágunk szűnik meg, teljes egészében, a halálunk idején.

Élet és halál is relatív valóság tehát.

Így például, ha megfigyelünk magunk körül egy emberi lényt és annak halálát, azt látjuk, hogy a megholt személy kimaradt a külvilág összefüggéseiből, forgatagából, és abba nem térhet vissza többé. A külvilág viszont továbbra is fennáll – nélküle. Ha viszont mi magunk halunk meg, akkor nem mi magunk hagyjuk el a külvilágot: voltaképpen nem maradunk ki a forgatagából, hanem maga az egész forgatag szűnik meg, az egész külvilág tűnik el a semmibe körülöttünk, minden jelenségével, tárgyával és valamennyi élőlényével egyetemben. Ez pedig valóban nagy különbség. Olyan nagy differencia, aminek a felismerése meg kell, hogy változtassa egész felfogásunkat az életről, a létről és önmagunkról.”

 


 

SZERKESZTŐI ELŐSZÓ

A jelen kötet Kaczvinszky Józsefnek (1904–1963), a Kelet világossága szerzőjének három válogatott írását tartalmazza.A hét beavatás (1944–46) című műnek végül is két változata vált ismeretté, amelyből az egyik terjedelmére nézve teljes, míg a másik csupán az 1-4. beavatással foglalkozó részt tartalmazza. Ez utóbbi az, amit a Szerző egy átdolgozás formájában véglegesített, s amit itt közlünk A hiányzó fejezetek ellenére ez a mű olyan rendkívüli értéket képviselnek a beavatás szemléleti megközelítése, a spirituális és metafizikai értelemben felvetődő megvalósítás terén, hogy a mű ilyetén közlését is feltétlenül szükségesnek ítéltük. Ugyanakkor töredékességről vagy hiányosságról esszenciális értelemben nincs szó, értve ezen azt, hogy A hét beavatás nem olyan jellegű mű, mint amilyen például egy regény, amelynek ha nem ismerhetjük meg a végét, az elejével is többnyire felesleges foglalkoznunk.

Tudjuk, hogy az elmúlt fél évszázad folyamán a mű kéziratának olvasói közül némelyek – már akik felfogták mondanivalóját – komoly szellemi és egzisztenciális megrázkódtatásról számoltak be a műben leírtak feldolgozása vonatkozásában, többé-kevésbé drámaian élve meg azokat a páratlan jelentőségű megállapításokat, amelyeket Kaczvinszky József e művében tett. Ez egyrészt annak köszönhető, hogy Kaczvinszkynak nyilvánvalóan semmi köze sem az ateista materializmushoz, sem ahhoz a jelenkori neospirituális „divathoz” és az úgynevezett „New-Age” jegyében fogant antitradicionális „ideológiai” vagy éppenséggel „ideológiátlansági” szupermarkethez, amihez a manapság „ezoterizmussal”, „szellemi dolgokkal” és ilyesmikkel foglalkozók sajnálatos módon kénytelen-kelletlen hozzászoktak, és amiben a modern kor és ezen belül a jelenkor nemritkán nem is tudatosuló létszemléleti („világnézeti”) posztulátumai valójában – és éppen a leglényegesebb pontok vonatkozásában – érintetlenül maradnak, sőt alkalomadtán továbbhamisíttatnak. Másrészt annak tudható be, hogy szemben ezekkel Kaczvinszky nem „könnyíteni” akar az ember samsárai vagy – kifejezését használva – a „természetben” átmenetileg elfoglalt helyzetén, azt nem „elviselhetőbbé”, „kiegyensúlyozottabbá” vagy „konfliktusmentesebbé” akarja tenni, mint jóformán az összes nem-metafizikai irányzat és azok képviselői, hanem maradéktalanul ki akar vezetni a természetből, a végső természetfeletti és természeten túli megszabadulást, a samyak-sam-bodhit, a moksát, a muktit realizálva. Tekintettel erre, kétségtelen az, hogy egy, individuális emberi állapotához különböző okokból kifolyólag erősen kötődő létező számára a megfelelő szellemi és egzisztenciális tisztaságot biztosító teoretikus, doktrinális bázis híján, valamint az elengedhetetlen tradicionális létszemléleti háttér nélkül egy kimondottan ezzel a céllal fogant tanításban való elmélyedés kiválthat ilyen következményeket. Ez az adott esetben többé-kevésbé akár rettenetes megrázkódtatás elsősorban a közönséges emberi lét- és tudatállapot „tehetetlenségi ellenállásának” a megnyilvánulása, amely ellenállás sokszorosára fokozódik amikor valaki ezen állapot meghaladására tesz kísérletet. Ám mindez minden valódi törekvő esetében kizárólag átmeneti jellegű lehet, és maga a veszély, az ideiglenesen többnyire valóban felmerülő sajátos „talajvesztettség” a megfelelő tisztultság elérésekor mintegy magától megszűnik. Ez pedig döntően az igazság, a valódi tudás (para-vidyá, jnána) – visszafordulás nélküli – megszerzésére való komoly törekvés egyik első eredménye. Ide – mintegy egyetemes ismeretelméleti előkészület gyanánt – a valódi, a modernizmus által nem meghamisított spirituális hagyományoknak és ezek jelenkori, tradicionális szerzők általi kommentárjainak a tudományos mélységű megismerésén át vezet az út, beleértve természetesen Kaczvinszky József műveinek érdemi feldolgozását is.

E ponton meg kell említeni, hogy Kaczvinszky József a szellemi és metafizikai tradíciók és ezen belül főként az ind-hindu hagyomány yoga darsanájának elmélyült megismeréséhez kora azonos irányú európai kutatásait, az imént említett tradicionális szerzők (René Guénon, Julius Evola, A. K. Coomaraswamy, Frithjof Schuon vagy a magyar Hamvas Béla stb.) munkásságát nem ismerve, önálló vonalon jutott. Ennek a szellemi találkozásnak az elmaradása sajnálatosnak tekinthető, elsősorban Kaczvinszky oldaláról nézve, aki bár a döntő és legfontosabb vonatkozásokban, ezen belül főként a hiteles yoga-irodalom terén világviszonylatban is rendkívül jelentős eredményeket ért el, néhány ponton biztosan korrigálhatta volna szemléletét: mindenekelőtt a szerencsére csak ritkán és mintegy a szemlélete hátteréből fel-felbukkanó evolucionizmusát, a modern szcientizmussal és ezen belül a „mélypszichológiával” kapcsolatos illúzióit, továbbá azt a meglehetősen egyéni terminológia-használatot, amelyet a szanszkrit kifejezések fordításaira vezetett be, kétségtelenül mindvégig következetesen. Jóformán minden más tekintetben, Kaczvinszky József egyedülálló munkássága, és ezen belül az itt közreadott három műve, tradicionális szempontból és főként magyar vonatkozásban a legfelfokozottabb és legelmélyültebb figyelmet érdemli meg.

A Szerző említett szóhasználatára való tekintettel, a hindu doktrínák szanszkrit kifejezéseit ismerők számára néhány dolgot talán nem lesz felesleges nagyon röviden pontosítani. Az, amit Kaczvinszky József (talán a keresztény hagyomány magyar nyelvterületen meglehetősen pontatlanul alkalmazott kifejezését* figyelembe véve) „Léleknek” nevez, a szanszkrit nyelvben (alaptőformában) Átman, és amely szó egyetlen helyes fordítása: ’Önmagam’. (A magyar irodalomban Baktay Ervin műszava is meglehetősen elterjedt, miszerint a szó fordítása „Önvaló” lenne, de ez is csak bizonyos esetekben és mintegy megengedőleg tekinthető helyesnek). Ugyanakkor az a méltán leglényegesebbnek és fundamentális igazságnak tekinthető tradicionális tétel, miszerint „Önmagam vagyok az Abszolútum”, nemcsak nem értelmezhető helyesen, de egyenesen felvetni is értelmetlen anélkül a szemlélet nélkül, amit Kaczvinszky József „egocentrizmusnak” vagyis ’én-központúságnak’ nevez. Mivel azonban ennek az e vonatkozásban egyébként tökéletesen helyes kifejezésnek a jelenlegi szóhasználatban – egyfajta „szélsőséges önzéssel” összekapcsolt – pejoratív mellékjelentése van, némileg ezt is pontosítani kell. Amiről itt tulajdonképpen szó van, az az ind-hindu tradíció átma-vádája, s ennek a filozófiai kifejezéssel megadható megfelelője: a szolipszizmus. A szolipszizmus – egészen röviden összefoglalva – azt mondja ki, hogy a lét és az ezzel egybeeső tudat totalitásában egyetlen alany van, és ez egyedül én magam vagyok. Nem individuális emberként, nem személyiségként vagyok egyedüli a teljes tudati létben, hanem végtelenül transzindividuális és személyfeletti, metafizikai Önmagamként: Átmáként. Mindezt – mágikus szolipszizmusként – azzal kell kiegészíteni, hogy metafizikai Önmagamként nem egyszerűen az egyetlen alany vagyok a mindenségben, hanem – minden létrendi illúzió és „varázslat” (máyá) mögé hatolva, azt maradéktalanul transzcendálva – mágikusan és világkirályként uralkodok az egész mindenség felett. Individuális emberként, személyként való önazonosításom a létrendi illúziók része, amiket ha a szellemi realizáció során meghaladva felszámolok, újra aktualizálhatom önnön teljes, alanyi hatalmi lehetőségeimet. E szemlélet mélységes, szupraracionálisan intuitív és belátó megértése nélkül mind a yoga (metafizikai realizáció) elméletével – nem is beszélve magáról a yogáról! –, mind – és általában – tradíciókkal foglalkozni jóformán teljesen hiábavaló és értelmetlen.

Néhány további, Kaczvinszky József által gyakrabban használt fogalom kapcsán még annyit, hogy a „természet” szanszkritul prakrti (szó szerint ’elő-teremtettség’, megfelelésben azzal, amit a Nyugaton egykor materia primának vagy hylének – substantiának – neveztek); ugyanakkor a „természet” máyá is, amely szó ’varázslatot’ jelent. Átman avidyá (metafizikai ’nem-tudás’) következtében kapcsolatba kerül prakrtivel; a kapcsolatba került Átman: Purusa, az ’Egyetemes Ember’. A Kaczvinszky-féle „ösztönvilág” szanszkritul buddhi; a „karakter” eredetileg ahamkára (szó szerint ’én-csináló’); a „gondolkozó készség” manas; a „képességek” az indriyák; „alkat” káya; az „elemek” pedig a bhúták.

Egy különösen magasrendű – a létálmokból és illúziókból való felébredés felé irányuló és irányító – személyiség rendkívüli jelentőségű művét veheti most kezébe az olvasó.

 

Baranyi Tibor Imre

  


 

 Megrendelés:

 

 

VISSZA

Kvintesszencia Kiadó